2011. október 23., vasárnap

BEKERÜLTEM A 2011-ES HOLLANDIA CSAPATBA!!!

Még ma is alig tudom elhinni! Azt hiszem én tudtam meg legkésőbb, hogy sikerült. Mikor beléptem az iskola ajtaján, Tanárnő egyből letámadott, hogy megkaptam-e az e-mailem, amit küldött nekem.


Eléggé megijedtem, azt hittem az ünnepséggel kapcsolatos elvárásait írta meg az osztály felé... elég lengén és tarkán öltöztem, rögtön azt gondoltam megorrol érte. :P Mondtam, hogy nem olvastam, mire halál komolyan azt mondta, akkor beszélnünk kell. :O Ajjjajjj... Gondoltam, vmit nagyon rosszul csinálhattam... de próbált megnyugtatni, azzal, hogy nyugi nem rossz dolog. Nah, asszem mondanom sem kell, még jobban megijedtem. Bevallom, rögtön átvillant az agyamon, talán a Hollandiás pályázatról van szó, de pár pillanatig mertem csak erre gondolni.


Az ünnepség előtt bejártam az egész iskolát, mert elvesztettem Tanárnőt a szemem elől és már a szívem a torkomban lüktetett, majd valahára belébotlottam. Félrehívott és megerősítette azt a pici reménysugarat, hogy kijutottam.


El sem tudom mondani, mennyire örültem. Alig akartam hinni a fülemnek, hogy tényleg, ez a buta kis ötlet nem is olyan butaság, valóban ezt akarta velem közölni.


Az érdekesség az egészben, hogy édesanyám, mintha tudott volna róla, úgy indított útnak aznap, hogy mit szólnék hozzá, ha megtudnám, hogy mégis mehetek Hollandiába. Mondtam neki félvállról véve az egészet, hogy Anya, erre esély sincs, ne is reménykedj, mert még ha ki is esett valaki, tartalékosok is vannak, szóval sehogy sem jutnék be...És ő azt mondta, nem olyan biztos az, sosem lehet tudni.


ÉS MEGÉREZTE!!!! Nem hiszem el!!!
Imádom Őt!!! Tudta!!! Nem tudom hogy csinálta, de biztos köze van hozzá. Ő az én kis boszorkányom!!! Úgymond " a falra festette az ördögöt".


Neki köszönöm leginkább a egészet, na meg azoknak, akik adtak nekem egy új esélyt! Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jó élménnyel és tapasztalattal jövök majd haza, és akinek tudom, meghálálom! Bebizonyítom, hogy kiérdemeltem!

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.