2011. november 25., péntek

Sikeres napot zártunk ma is, ugyanis egy kis ízelítőt kaptunk a holland étkezési szokásokról.
A napot főzéssel kezdtük és sütéssel zártuk. A diákok segítettek egy tipikus holland étel elkészítésében. A neve: Erwtensoep. Valójában nem bonyolult csak időigényes. (az állaga a leves és a főzelék között van)
Kis csoportra osztottak fel bennünket, így jó nagy mennyiség készült.
Közben kiderült, hogy az itt élők nem nagyon használnak olajat és megismerkedtünk néhány lánnyal. Mielőtt teljesen elkészült volna az ebédünk elvittek minket "játszani". Először az volt a feladatunk, hogy sok szó közül válasszuk ki mi jellemző a hazánkra és mi Hollandiára. Nem volt nehéz dolgunk, bár a hideget ide gondoltuk. Utána egy holland játékot próbáltunk ki. Itt sokat nevettünk. Még verseny is volt belőle, amiben második helyet értem el. :)
Ezután következett a - már sokak által várt- ebéd. Be kell vallanom pozitívan csalódtam. Ugyanis Sinterklaas alkalmával már ettünk és akkor nem igazán ízlett. Ma viszont egész finom volt.
A gyorsabb emésztést elősegítve ismét játszottunk, ami leginkább egy sorversenyhez hasonlított.
Nem sokkal később a sütési tehetségünket is megmutathattuk, a cél a peppernoten (apró, kemény sütemény) elkészítése volt. Viszont itt már kicsit rosszabbul teljesítettünk, de talán a segítségeink -diákok- sem voltak jól felkészülve. Végül nagy nehezen sikerült összehoznunk. Az eredmény ez esetben is pozitív lett.
Mialatt a csoport egyik része sütött, addig a többiek különleges sajtokat, halat és mártásokat tálaltak fel.
Mindezek végeztével, kissé fáradtan szétoszlott a csapat és szabad program következett. Én Krisztivel és Vivivel szétnéztünk a városban ugyanis vásár nap volt. Sok érdekes dolgot láttunk, de igazán a holnapot várjuk, amikor is Amszterdamba megyünk. De itt a szót átadnám majd Krisztinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.